A most következő bejegyzés kicsit eltér majd az eddigiektől, mivel a címben szereplő Cornwall felfedezésére bő két napunk volt, és ebbe azért már egészen sok látnivaló belefér.

Cornwall a nyuszi formájú szigetország lábujja, vagy ahogy az a nevéből is jön, az ország egyik címerállatának, az unikornisnak a szarva. A terület már a római kor előtt is lakott volt, de máig vitatott, hogy kik voltak az eredeti őslakosok (én pedig történész diploma hiányában nem szeretnék ebben az igen komoly kérdésben állást foglalni). Az itt élő kelta törzsek által beszélt nyelv(ek)ből (nyelvész sem vagyok) alakult ki később a briton és a korni nyelv. Hogy ehhez hogy jön Arthur király, arról majd a következő bejegyzésben próbálok írni (addig is legyen elég ez a sokat sejtető kép).

A félsziget nagyon népszerű a kirándulók körében a változatos domborzat, hosszú homokos tengerpartok és a történelmi leletek miatt. Mindezek ellenére Cornwall mégis az ország legszegényebb megyéi közé tartozik. Szemléletes adat, hogy egy védett öbölben található, saját finom homokos tengerparttal rendelkező 2-3 hálószobás ház olcsóbban megkapható, mint Surreyban egy 1 hálószobás társasházi lakás.

De most végre vessük bele magunkat a látnivalókba! Aki ide látogatna, az mindenképp tervezzen azzal, hogy a félszigeten összesen egy nagyobb út vezet keresztül, és még ezen is előfordul, hogy beragadunk egy szalmabálákat szállító traktor mögé. Ezen kívül főleg kisebb utak vannak - a kisebb itt annyit jelent, hogy a kétirányú forgalmat jobb esetben másfél, rosszabb esetben egy sávon kell megoldani (és az angolok se nem lassítanak, se nem húzódnak félre, ezért nekünk kell a sövénybe rántani az autót). Repülőtér több is, tömegközlekedés viszont nem nagyon van (maximum 1-2 busz naponta), szóval mindenképp érdemes autóval tervezni.

Az első célpontunk, Porthcurno, a szállásunktól kb. 67 mérföldre (kb. 100 km) volt. Az előbb ismertetett okok miatt érdemes az utazásra kb. 1,5-2 órát tervezni. Az autót a városka parkolójában kb. 5 fontért tudjuk letenni egy napra. Akinek több ideje van, az mindenképp szánja rá ezt a napot a környék felfedezésére. A kirándulásra vágyók ugyanis innen a szirteken végigsétálva könnyen eljuthatnak Anglia legnyugatibb pontjára, Land's Endre (szabad fordításban a Világ Vége).

Akinek kevesebb ideje van, annak érdemes először a Minack színházhoz menni. A legkalandosabb (de egyben legszebb) út a strand mellett a hegyoldalon, vadregényes környezetben vezet a színházig. A színházat Rowena Cade építtette a 20. század elején, különlegessége, hogy közvetlenül a sziklafalra épült, gyönyörű kilátással (a színpad háttere) az óceánra. A színházban 1926 óta tartanak rendszeresen előadásokat (jelenleg a szezon májustól szeptemberig fut, évi kb. 20 előadással).

A színházból a hegyi úton nagyjából 15 perc alatt ereszkedhetünk le az ország egyik legszebb homokos tengerpartjára. Az óceán vize nagyon tiszta, fürdésre viszont a hőmérséklete miatt a Balatonhoz és/vagy Földközi-tengerhez szokottaknak csak korlátozottan alkalmas (vagy vigyünk magunkkal neoprén szörfös ruhát). A szörfözés egyébként nagyon népszerű az idelátogatók körében, szóval ha van, akkor bátran vigyünk magunkkal deszkát.

Az idő szorítása miatt mi innen továbbkirándultunk egy Marazion nevű városkába. Az autót itt is gyakorlatilag a strandon tudjuk letenni, nagyjából 3 fontért egy napra. A parkolóból már látható a város fő nevezetessége, St. Michael's Mount. A sziget már a kőkor óta lakott (ami már önmagában lenyűgöző), kb. 1650 óta pedig a St. Aubyn bárói család tulajdonát képzi (azért ez is szép teljesítmény). A 2011-es népszámlálási adatok szerint lakossága 35 fő, de még így is önálló önkormányzattal rendelkezik. Talán a legnagyobb érdekesség viszont az, hogy bár a parttól kb. 500 méterre található, apály idején mégis száraz lábbal sétálhatunk át a jól kiépített macskaköves úton. További érdekesség, hogy a szigetnek van egy Mont Saint-Michel nevű ikertestvére is. Az angol sziget nagyjából háromszoros nagyítású francia változatát a közeli Normandiában találhatjuk meg.

A hazaút előtt még egy fontos pont volt hátra. Mivel éppen a délutáni teaidőben jártunk, meg kellett kóstolnunk a régió egyik nevezetességét. A cream tea a klasszikus angol délutáni tea Cornwallban és Devonban (a szomszédos megye) elterjedt változata. A menü tartalma egy kanna forró tea (természetesen tejjel), két pogácsához hasonló, kicsit édes, meleg sütemény (scone), eperlekvár és clotted cream (ez egy vajhoz hasonló, de annál sokkal lágyabb, kicsit édes krém). És itt kezdődik a két megye évszázados vitája, nem mindegy ugyanis, hogy milyen sorrendben szerkesztjük össze a hozzávalókat. A cornwall-i módszer szerint a süteményt (szigorúan vízszintesen) félbe kell vágni, majd meg kell kenni lekvárral, végül ennek a tetejére érkezhet a krém. A devoni módszer ettől merőben eltér. Ott a süteményt a vízszintes vágás után először a krémmel kenjük be, majd erre kerülhet az eperlekvár. A részletekre mindenképp figyeljünk, ugyanis ezek figyelmen kívül hagyása a helyiek komoly ellenszenvét válthatja ki. És akkor a sütemény nevének megfelelő akcentussal történő kiejtéséről nem is beszéltem...

Ennyit az első napról, a következő bejegyzésben szó lesz még Arthur király kastélyáról, a szörfösök paradicsomáról, és egy mediterrán kikötőfaluról is.